Segesvári vár
Erdély egyik legszebb fekvésű városának szokták nevezni Segesvárt, amely ősidőktől fontos és lakott hely. A rómaiak Stenarum nevű őrtelepe is ott állott, ami aztán a népvándorlás korában eltűnt.
A szász telepeseket II. Géza magyar király hívta be 1141-1161 között, különböző kiváltságokkal ruházta fel őket, amiket II. Endre is megerősített 1224-ben. Az azonos nevű szász szék központja lett és a szebeni szász gróf fennhatósága alá tartozott. A favár építését a 12. század legvégén kezdték el építeni, de az 1241-es tatárjáráskor elpusztult, helyébe pedig újat építettek. Említése egy 1280-as oklevélben tűnik fel először castrum Sex néven, mint királyi birtok. A várfalakkal, tornyokkal fokozatosan beépített Várhegy felső része, a Felsőváros a 16. századig a város központja volt, három erődítési rendszerrel, 14 védőtoronnyal.
A vár főbejárata, a 64 méter magas, négyszögletes alaprajzú Óratorony-kapu a város jelképe. Ezt a tornyot a szokásostól eltérően nem a céhek, hanem a tanács katonái védelmezték, ugyanis 1556-ig ez volt a városi tanács székhelye is. A 14. században emelt tornyot az 1676-os nagy tűzvész után újraépítették.
1999-től a segesvári vár az UNESCO Világörökség részét képezi, számos kulturális rendezvény színhelye, klasszikus zenei-, dzsessz-, középkori-, interetnikus-, néptánc- és filmfesztiváloknak ad helyet. Vonzerejét növeli a korhű városkép is, tornyai, az egykori domonkosrendi kolostortemploma, kövezett kis utcái, régi házai, gótikus temploma, evangélikus temetője, az 1642-ben épített, 172 fokot számláló fedett falépcsője.
(Forrás: Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok, Bp., 1990.)
Virtuális séta - mintha ott lennél
