A sárkány csorgója - Magyarzsákod
Magyarzsákod mellett magaslik a Váruta hegyese nevű sziklabérc, kopár csúcsa kiemelkedik a kis völgyből, amelyben e település meghúzódik. A hegy oldalából fakad egy forrás, amelyet Sárkány csorgójának neveznek. A népmonda szerint a sárkány a hegy alatti mocsárban lakott. Erős volt, dölyfös, és minden évben egy hajadon leányt követelt a falu lakóitól cserébe azért, hogy ne zaklassa őket. Így éltek rettegésben az emberek mindaddig, amíg a búni Bethlen család egyik őse, egy daliás lovag jegyese következett a sorban, de a vitéz nem hagyta magát, s Dávidként indult el a mocsárban lakó Góliáthoz. Kedvese féltette, marasztalta, de a lovag hajthatatlan volt. Előcsalta a gonosz sárkányt, és mire az felocsúdott volna, dárdáját a szívébe döfte, majd a bestia fejét bizonyítékul Zsákodra vitte. A Segesvártól nem messze, a Zsákod-patak forrásánál fekvő kis település, Magyarzsákod mégsem erről a hőstettről kapta a nevét, hanem arról, hogy zsákként nyúlik be a környező magas dombok közé. Mesés látvány kerül az utazó elé, ha a Váruta hegyeséről körbenéz. A történelmi források és Orbán Balázs említenek egy erődromot is, de a magaslatokon ennek pontos helyét még nem sikerült beazonosítani. „Várnak ott most semmi nyoma, bár az eke (mert e vidéken a magas hegytetőket is szántják) sok cserépdarabot forgat fel” – írja Orbán Balázs. A falu lakói a reformáció idején áttértek az unitárius hitre, de két évszázaddal később a Horváth család építtetett egy katolikus kápolnát, amelyet 1826-ban templommá bővítettek. A szintén a 19. században átépített unitárius templom mellett áll egy harangláb, amelyben a környék legnagyobb harangjait nézhetik meg az arrajárók. A két harangot Hönig Frigyes öntötte Aradon 1921-ben és 1936-ban.Zsákod híres szülötte Hegedüs Sándor (1847–1906) publicista, közgazdász és pénzügyi szakember, aki a dualizmus korában kereskedelemügyi miniszter, illetve Kolozsvár egykori országgyűlési képviselője volt. Tiszteletére szülőfalujában emlékszobát rendeztek be, amely szintén látogatható. Ha a gonosz sárkány levágott fejét nem is lehet megtekinteni, a festői látványtól és a történelmi korokban történő lelki utazástól feltöltődve távozhatnak Zsákodról a látogatók.
Bővebben
Apold lovas legendája
A Segesvár melletti kis falut erődtemplom vigyázza. A települést gyönyörű, a késő középkort és az újkort idéző szász házak ékesítik, amelyek minden bizonnyal megállásra késztetik a látogatókat. A falu a Segesd-patak völgyében fekszik, és nem azonos a Nagyszeben és Szászsebes közötti településekkel, Nagy- és Kisapolddal.A monda szerint a falu nevét évszázadokkal ezelőtt egy lovasról adták. Az első névváltozata állítólag Trapold volt, (németül ma is így hívják), azért, mert egy lovas egy Old nevű lovon járt arrafelé. Amikor vágtára kezdte biztatni lovát, azt kiabálta: „Trapp, Old! Trapp, Old!” – így ragadt rá a név a kis falura. Sokkal valószínűbbnek látszik azonban az a feltevés, hogy a németországi Oppelshausenből ide költöző szászok Apoldiának nevezték el a települést, ez rövidült idővel mai formájára.Apold nemcsak nevének eredetéről és a szász házakról, hanem elsősorban gótikus erődített templomáról híresült el, amely a falu közepén, egy dombon áll. A 13. században már állt itt egy torony nélküli bazilika, a szászok ebből alakították ki a 15. században a mai, gótikus templomot, amelyhez harangtornyot is építettek. A kettős falgyűrű és a benne látható lőrések arra utalnak, hogy a létesítményt védelmi célokra használták – további lőréseket találunk a fa körfolyosóval ellátott harangtornyon. A kaputornyot Haferturmnak, vagyis Zabos-toronynak, a másikat Wisserturmnak, tehát Fehér-toronynak hívják, a kapubástyán az 1529-es évszám olvasható. A 17. században kétszer is felújították, 1723-ban egy órát helyeztek a harangtoronyba, amelyben minden egész órában megjelenik egy fa szobor. Az apoldi erődtemplom oltára fölé helyezett orgonát Johann Theiss orgonaépítő készítette 1821-ben. Ami a szálláslehetőségeket illeti, Apoldon régi szász házakat alakítottak át panziókká, vendégházakká – a működtetők igyekeztek megőrizni, sőt, bővíteni a régi házak jellegzetes eszközeit, bútorait és hangulatát. Még ha néhány ház meg is rongálódott az évszázadok során, az ember mégis úgy érzi, hogy legszívesebben beköltözne ebbe a különlegesen szép faluba. Főként, ha megkóstolja a helyi specialitásnak számító, különleges túrós puliszkát, amelyet hagyományosan főtt tojással és vajjal kínálnak a helyiek.Ha várfalak körül vagy Apold utcáin sétálva meglátunk egy arra járó lovast, talán nem veszi rossz néven, ha megkérjük, azzal a szóval biztassa lovát, mint amellyel tette a mondabeli lovas.
Bővebben
Boszorkányok földje - Bún
A Fehéregyháza melletti Bún települést Kis-, illetve Nagybún alkotja. A népmonda úgy tartja, hogy ezeken a réges-régi településeken – és többek közt a közeli Küküllősárdon is – egykor boszorkányok éltek… Nemcsak boszorkányok, hanem barlangok is szép számmal találhatók a környéken – e rejtélyes üregektől nem messze, a fehéregyházi síkon zajlott le az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó csatája. A nem hétköznapi barlangokról azt tartja a néphagyomány, hogy feneketlen mélységűek: ha valaki bedob egy követ a barlang száján, az örökre eltűnik benne. A helyiek tudni vélik, hogy egy kutya nyulat kergetve beszaladt egy ilyen járatba, és gazdája nem látta többé. Sőt, azt is rebesgették, hogy a mélység nyelt már el tehenet szekerestül, és leányok is eltűntek a faluból – a környék lakói azt gyanítják, ugyancsak a barlangokban veszett nyomuk. A helyi boszorkányokat rendkívül furmányos teremtményeknek ismerték a búniak és sárdiak. Tudni vélték, hogy titkos praktikáik segítségével rendszeresen ellopják a helyiek jószágainak tejét, s a gazdák csak nagy sokára figyeltek fel az árulkodó jelekre. Előbb-utóbb azért mégiscsak mindegyik boszorkány lelepleződött: a falusiak felfigyeltek egy asszonynak tűnő alakra, aki a kendője sarkaiból facsart tejet, egy másik pedig saját házi kedvencét és segítőjét, egy varangyot tett a tehén tőgye alá, így igézte meg az állatot. Volt olyan is, aki forgószelet kavart a mezőn, és elrepítette a juhászt, hogy amíg az visszatér, elvihesse a juhok tejét. Idővel aztán, amikor a falubeliek kiismerték ezeket a praktikákat, és megelégelték, hogy a boszorkányok csúfot űznek belőlük, számos rituálét találtak ki arra, hogyan védjék meg tőlük jószágaikat. Hatásosnak tartották, ha kutyafejet helyeznek a jászol alá, vagy ha belekezdtek a Miatyánkba, majd négyszer-ötször a padlóba szúrták a vasvillát – így hárították el az ártó szándékot. Mivel a környéken ma már nincsenek boszorkányok – legalábbis a helyiek ma már nem mesélnek róluk –, nem kell forgószéltől tartanunk, nyugodtan elindulhatunk egy túrára. Derűs időben a kis falvakat gyalogszerrel vagy kerékpárral is bejárhatjuk. A mai Bún és Sárd területét eredetileg szász telepesek lakták, majd 1564-ben református magyarok költöztek a faluba, akik később felvették az unitárius vallást. A néphiedelmek ártó szellemei helyett a történelem szele legyint meg minket Búnon, ha felkeressük az egykor pompás Bethlen-kastély romjait. A nemes kúriát Bethlen Farkas történetíró, Erdély 17. századi kancellárja építtette. Az épület sikerrel átvészelte a 20. század viharait, a kommunizmus évtizedei alatt a fehéregyházi állami gazdaság irodái kaptak helyet benne. A kastély szomszédságában folyik a Nagy-Küküllő – egy 1970-es, jelentős árvíz után a folyón, a kúria közelében gátat emeltek. Mire a gát elkészült, az épület gazdátlanná vált. Az 1980-as évektől kezdődően fokozatosan tönkrement, ajtóit, ablakait, gerendáit elhordták. Ahogy továbbhaladunk a búni Sárkánykő magaslat felé, nem árt, ha vigyázunk, hová lépünk, nehogy a feneketlen gödrök egyikébe taszítsanak a tejcsenő boszorkányok.
Bővebben
Az 1848-49-es magyar szabadságharc emlékezete - Fehéregyháza
A Segesvár közelében fekvő település kiemelt fontosságú történelmi emlékhely. Itt zajlott le az 1848-49-es magyar szabadságharc egyik utolsó ütközete, s itt halt meg, illetve tűnt el Petőfi Sándor, valamint a szintén forradalmár Zeyk Domokos. A szabadságharcosok tiszteletére szobrokat állítottak, emlékhelyet alakítottak ki a csata fontosabb helyszínein, a helyi Haller-birtokon és a közeli Ispánkútnál. A környéken több tömegsír is található. Az 1849-es történések mára mitizálódtak, nehéz elválasztani a tényeket a több mint másfél évszázada közszájon forgó történetektől. Ami viszont biztos, hogy a csata valósában lezajlott, s a lengyel Bem József vezette felkelő magyarok vereséget szenvedtek a túlerőben levő orosz seregtől. Nemcsak Petőfi Sándor költő eltűnése és feltételezett halála (az Ispánkúton látták utoljára, azon a helyen ma egy felújított Petőfi-emlékmű áll) kapcsolódik a fehéregyházi csatához, hanem az erdélyi származású Zeyk Domokos hőstette is, akinek emléke élénken él e térségben. A harcedzett, bátor katona hadnagyként, majd századosként szolgálta a magyar szabadságharcot, a fehéregyházi csatában szerepe volt Bem József tábornok megmentésében, illetve olyan visszaemlékezés is létezik, amely szerint Petőfit is kérte, üljön a lovára, hogy megmenekíthesse a költőt, de ő ellenállt. A hagyomány szerint Zeyk egy szál karddal, egyedül fordult szembe a kozákokkal, hogy feltartóztassa őket, azok pedig nem bírtak vele. Az ellenséges katonák élve akarták elfogni, de a bekerített Zeyk Domokos pisztolyával főbe lőtte magát. Az eset az Ispánkút közelében történhetett, a bátor katona – Petőfihez hasonlóan – valamelyik fehéregyházi tömegsírban nyugszik. Székelykeresztúron iskolaközpontot neveztek el róla, Budapesten utca őrzi a nevét. A település történetéhez szorosan kapcsolódik a nemesi Haller család, illetve az egykori kastély emléke. A Hallerek évszázadokon át a térség meghatározó személyiségei voltak mind gazdasági, mind kulturális szempontból. Egykori birtokukon áll a tíz méter magas turulmadaras emlékmű, ezt egy feltételezett tömegsír mellé állították fel 1899-ben. Haller Lujza grófnő az emlékművön kívül emlékparkot és Petőfi-emlékházat is létesített ugyanabban az időszakban – viszontagságos évtizedek után ezek a létesítmények ma is látogathatók, sőt, Petőfi Sándor és Bem József szobraival bővültek. A kis múzeumot a Petőfi Sándor Művelődési Egylet gondozza és működteti, ebben a XIX. századi Magyarországot, a szabadságharcot és Petőfi utolsó napjait bemutató, 2000-ben felújított kiállítás látható. A Hallereknek több évszázadon át kastélyuk is volt Fehéregyházán, amely a XX. század közepére nagyrészt megsemmisült, ám annál több hiedelem, mendemonda fűződik hozzá. A szájhagyomány szerint a kastélyból alagút vezetett a közeli erdőig, illetve egy másik a Kolostordombra futott ki, a mai temető helyére. Fehéregyházát elsősorban az emlékhelyek miatt látogatják a turisták, ám több látványos és jellegezetes épülete is van. A településen évszázadokig éltek együtt szászok, magyarok, románok és cigányok – mindegyik nép sajátos építészeti emlékei megtekinthetők a fő utcán. Azon a fő utcán, amelyen egykor Petőfi, Zeyk és Bem a szabadságukért, a magyar nép szabadságáért harcolt.
Bővebben
Bethlenek öröksége - Keresd
A Segesvártól délnyugatra fekvő, közigazgatásilag Dános községhez tartozó kis település története egybeforrt az egyik legnagyobb és legrégebbi erdélyi arisztokrata család, a Bethlenek történetével. Az egyik legenda szerint ugyanis Keresden, a Wendchenberg nevű hegy szakadékában veszedelmes sárkánykígyó tanyázott, amely hetente követelt egy nagyobb jószágot vagy embert áldozatként. A Bethlenek azonban megtelepedtek Keresden, építettek egy kastélyt, és nagyon sokszor segítették a szegényeket, főleg a téli ínség idején. Ők vetettek véget a sárkánykígyó rémuralmának is: a Bethlenek őse valójában egy kocsis volt, aki csellel legyőzte a sárkánykígyót, és jutalmul kapta a várkastélyt, amely kezdetben a Teleki családé volt. A kocsis ugyanis megnyúzott egy juhot, a bundáját kitömte a közeli mészkőbányából szerzett oltatlan mésszel, majd összevarta. Azt vetette a sárkány elé, amely mohón elnyelte a csalétket, de a mész felforrt benne, és elpusztította. Ezért látható kígyó a Bethlenek címerében. Keresden, ezen az egykor szászok által lakott kis településen ma főleg románok és cigányok élnek. A szászok jó része kivándorolt – a néhány száz fősre zsugorodott faluban ma is áll a Bethlen-kastély, amely a környék legfontosabb látnivalója. A településhez a Medgyes és Segesvár közötti főútról kell letérni, s noha a helységbe vezető út elég rossz állapotban van, a kastély látványa, az élmény, az időutazás mindenért kárpótolja az oda látogatót. A reneszánsz kastély két szakaszban épült fel: 1580-1590 között, illetve a 17. században, amikor virágkorát élte. Katonai szempontból is fontos erődítmény volt, hiszen bástyákat építettek hozzá. A várkastély négyszögű alapra épült, az eredeti négy, lőrésekkel ellátott és domborművekkel díszített bástyájából ma már csak kettő áll. A Bethlen család 1944-ben, a front közeledtével hagyta el a kastélyt, amelyet államosítottak, állapota a kommunizmus idején igencsak leromlott. A Bethlenek leszármazottai 2007-ben kapták vissza a keresdi kastélyt, 2014-ben pedig ötven évre a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány használatába adták – így az alapítvány újítja fel a várkastélyt, amely kulturális, képzési és turisztikai központként újul meg. A kastély kertjében és a környéken azért nem árt óvatosan lépkedni, hiszen a Bethlenek címerében levő sárkánykígyó kis utódai még ráijeszthetnek a turistákra.
Bővebben
Óriások vára - Szászkézd
Szászkézd a történeti Királyföld szélén, Segesvártól 20 kilométerre délkeletre fekszik. A település történetét át- meg átszövik a térség őslakosaihoz, az óriásokhoz kapcsolódó mondák és hiedelmek. A falutól nem messze ma is jól kivehetők annak a várnak a nyomai, amelyben a néphagyomány szerint egykor jámbor óriások laktak. A gigantikus teremtmények nagyon érzékenyek voltak arra, ha valaki hangoskodott a vár közelében. Előfordult, hogy a zajongókat fogatukkal együtt felemelték, hogy rájuk ijesszenek, majd épségben visszatették őket a földre, hogy másoknak is elmondhassák, nem tanácsos megzavarni a vár lakóinak nyugalmát. Egy másik monda szerint az óriások nagy, kerek, lapos köveket dobáltak a környező domboldalakra, ám az emberek összegyűjtötték, és kikövezték velük a település utcáit. A helybeliek szívesen mesélnek ma is a vár óriásairól, ám az erőd valódi története csaknem ugyanilyen izgalmas – a régészek által feltárt leletek szerint ugyanis egy Kr. e. 2500-1800 körül létesített, őskori építményről lehet szó. Az Óriások vára védelmi célokat szolgálhatott több évszázadon keresztül. A település közelében állt egy Parasztvárnak nevezett, hatbástyás erőd is, amelyet feltehetően a 13. században emeltek – ennek romjai is látogathatók. A Parasztvárhoz is fűződik egy hiedelem, amely szerint az erődben lévő, hatvan méter mély kút egy alagútrendszerbe vezet. A mítosznak van valóságalapja, ugyanis egy járatot már feltártak a vár alatt, a helyiek feltételezései szerint azonban több is létezik. Egy másik monda szerint a vár építésekor a Szászkézden átkelő kereskedőknek kötelező volt egy szekér követ felvinniük az épülő várhoz. Szászkézd ma rendkívül népszerű turisztikai célpont: a brit trónörökös, Károly herceg is rendszeresen felkereste az utóbbi években. Az aprócska faluban áll az UNESCO Világörökség részeként számon tartott gótikus erődtemplom, közelében azzal a bástyaszerű toronnyal, amelynek sisakja nagyon hasonlít a segesvári óratoronyéra. Az erődtemplom 1493-ban épült, a 16. században fallal vették körül. Az óratornyot 1677-ben alakították ki, a segesvári mintájára. Ezt megelőzően, még 1663-ban I. Apafi Mihály országgyűlést tartott a szászkézdi templomban. A kis településen a látogató ma is megtalálhatja a jellegzetes szász építkezési jegyeket: a réges-régi kőkapus házak látványa felemelő. Innen települhettek át Felső-Háromszék területére a kézdi székelyek, amint arra nevük is utal – a helyükre költöztethették be a szászokat, ám az eseménydús és tragédiáktól szétszabdalt 20. század a szászok többségét is elűzte innen. Megmaradt viszont csodálatos épített örökségük, illetve hiedelmük, hogy az Óriások vára közelében csakis csendben szabad közlekedni.
Bővebben
Boszorkányok mulatsága - Szederjes
A kis falu Segesvártól nem messze, Héjjasfalva közelében található. Magyar nevét a német Zedriasch szóból kaphatta. A környéken ugyanis több száz évig szászok laktak, akik igyekeztek felvirágoztatni a Székelyföld peremvidékét. Akárcsak a szomszédos Erked nevű településnek, Szederjesnek is a régi, hagyományos szász házak adják jellegzetes utcaképét. E vidéknek, akárcsak szinte minden tájegységnek hiedelemvilágában kiemelt helyen állnak a boszorkányok és a hozzájuk kapcsolódó babonák. Szederjesen azt tartja a néphagyomány, hogy a boszorkányok rendszeresen ezen a településen mulattak. Az egyik régi, lakatlan házba fészkelték be magukat, ahonnan minden éjszaka, éjféltájban hangos muzsika, cimbalmozás hallatszott ki az utcára, rendszeresen felriasztva a falubelieket. A helyi férfiak egy idő után legyőzték félelmüket, és szemügyre vették az öreg házat, amelynek padlásáról szűrődött ki a zene, s a mulatozók nem voltak mások, mint a környékbeli boszorkányok. Egy másik történet szerint egyszer egy ember egy szederjesi pajtában szállt meg éjszakára. Éjjel arra lett figyelmes, hogy az udvaron nagy tűz ég, amelyet fodros ruhás boszorkányok táncolnak körbe. Valakitől már hallotta, hogy ilyenkor a fejszét bele kell vágni a küszöbbe, mert akkor eltűnnek a boszorkányok – így is tett, s a fejszecsapás után minden elcsendesedett. Ha ma Szederjesen turisták szállnak meg, táncoló boszorkányokkal nem fognak találkozni, de a kis közösséggel azért néha rendez táncmulatságot, illetve szüreti bált.
Bővebben