Búcsúpad - Maroskeresztúr
Maroskeresztúrtól délre, a Maros és a Nyárád folyó között tornyosul egy hegy, amelynek egyik magaslatát Búcsúpadnak hívják. Egyes elképzelések szerint nevét onnan kapta, hogy régen, még a reformáció előtti korban búcsújáró hely volt. Egy másik hagyomány viszont úgy tartja, hogy a helynek sokkal szomorúbb a története: itt búcsúztak el a csatába vonuló székely férfiaktól otthon maradó kedveseik, szeretteik. Orbán Balázs azt írja, hogy a búcsúzás megható, ünnepélyes pillanat volt: a szülők megáldották a harcosok fegyvereit, miközben azt mondták nekik, „Úgy harcolj vele, hogy hazádnak s nekem becsületet szerezz!”. A vitézeket eddig kísérték a hozzátartozók, és sokukat itt, a Búcsúpadnál látták utoljára.Maroskeresztúr lakói az évszázadok alatt sok pusztítást, illetve békétlen időt éltek át. 1600-ban Giorgio Basta generális katonái nemcsak a menekülő maroskeresztúriakat gyilkolták meg, hanem templomerődjüket is felgyújtották. Később lengyel és tatár hadak törtek be Erdélybe, s ők is kifosztották a falut – sokáig Pusztakeresztúr volt a neve.Ezen a településen született a 19. századi erdélyi magyar orvoslás egyik legnagyob alakja, az országgyűlési képviselői tisztséget is betöltött Knöpfler Vilmos. Nevéhez fűződik a marosvásárhelyi kórház megalapítása. Ő építtette a maroskeresztúri kastélyt, amely később leégett.Maroskeresztúr mára szinte teljesen összeépült a közeli Marosvásárhellyel, főbb látnivalói az évszázadok alatt újra- és átépített templomai. Az ide látogatók Maroskeresztúr határában ma is felkereshetik a még mindig beazonosítható Búcsúpadot, amely nem a lemondás, hanem a viszontlátás reményének helye: a hadba vonuló székely harcosok kedvesei mindig hittek a katonák visszatérésében. Nem véletlen, hogy így búcsúztak tőlük: „Úgy térj vissza, hogy büszkén ölelhesselek a keblemre!” A Búcsúpad a székelyek bátorságára, elszántságára, illetve spártai egyszerűségére emlékezteti a ma emberét. Ha felkapaszkodunk e dombra, gondoljunk az egykori székely anyákra, apákra és mátkákra, akik sok-sok éven át reménnyel telve kémlelték a látóhatárt, visszavárva szeretteiket.
Bővebben
A Pogányvár kincsőrző tündérei - Mezőbánd
A Pogányvár nevű domb Mezőbánd és Mezősámsond között magaslik, s noha ma szántóföldként használják, a helyről időtlen idők óta azt tartják, hogy egy titkos pincéjében mesés kincs rejtőzik. Valaha ugyanis vár állt ezen a helyen: Sámsond vára, innen származik a kis település neve is. A néphagyomány azt tartja, hogy nagyon régen a vár lakói az ősi vallás szerint itt a Hadúrnak áldoztak. A vár kincseit az erőd alatt, egy titkos pincében helyezték biztonságba. Ám a régi emberek azt is tudni vélték, hogy azokat két tündér őrzi, s hiába próbál bárki a nyomukra akadni, mert csakis akkor járhat szerencsével, amikor a tündérek egy rövid időre elhagyják az üreget, hogy a közeli Bándi-tóban fürödjenek. Sok-sok szerencsavadász próbálkozott már a kincsek megszerzésével. Egy pásztorlegény épp a pince bejárata mellett legeltette nyáját, amikor a tündérek felügyelet nélkül hagyták a kincseket, és sikerült bejutnia a vasajtóval lezárt üregbe. A legény kétszer is megtömte a subáját arannyal és drágakővel, de kapzsisága harmadszor is visszavezette – ha nem teszi, talán az ükunokája is úri módon élhetett volna. A tündérek közben visszatértek a pincébe, majd becsapódott mögöttük az ajtó. A pásztor hét évig élt fogságban, étlen-szomjan, amíg az ajtó ismét kinyílt. Amint hirtelen kiszabadult a vaksötétből, a hatalmas fényben elveszítette szeme világát. Koldusként élte le az életét, így bűnhődött mohóságáért. Ez viszont nem tántorította el a későbbi kincsvadászokat a domboldal kutatásától – szerencsére, mert így találtak itt avar-kori leleteket, de bronz- és római kori régészeti anyagok is kerültek elő a földből. A településbe több kis falu is beolvadt a 16-17. század során, többek közt Székelygerebenes, Adósfalva, Súgófalva, Kistelek, Egerháza, Csükmöd és Rózsásfalva – utóbbi területén egy római telep maradványait fedezték fel, és pénzérmék is előkerültek a földből, még ha nem is a tündérek kincsei közül. Mezőbánd fontos közlekedési csomópont, hiszen a község központján haladnak át azok a megyei utak, amelyeken Radnótot, illetve Nagysármást érintve Kolozsvárra lehet eljutni. Itt született Agyagási Károly orvos, költő, műfordító, Siklódy Tibor magyar tájképfestő és Mátéfi Eszter kézilabdázó. A település határában az említett középkori váron kívül régen különleges udvarházak is álltak, de ezek már nem láthatók, ugyanis a falu legnagyobb része 1857-ben leégett. Ha turistaként járjuk be Mezőbándot és környékét, a Pogányvár feltételezett helyén jusson eszünkbe a szerecsétlen pásztor esete és történetének tanulsága: egy falat kenyér többet ér egy zsák aranynál. Ha útközben megéheznénk, szerencsére egy falat kenyeret a kedves bándi vendéglátóktól is kérhetünk.
Bővebben
Isten tava - Mezőség
A Mezőség legszebb és legrejtélyesebb tava Mezőbánd, Mezőmadaras és Mezősámsond között, egy dombtetőn díszeleg. A tó egyik érdekes jellemzője, hogy nem táplálja forrás vagy patak, és lefolyása sincs. Azért hívják Isten tavának, mert eredetmondája szerint Isten büntetésének eredményeképpen jött létre. A néphit úgy tartja, a régi időkben gonosz emberek éltek ezen a vidéken, folyton viszálykodtak egymással. A Jóistent elszomorította az emberek komiszsága, ezért különféle jelekkel próbálta jó útra téríteni őket. Kisebb figyelmeztetések után végül egy óriási vihart bocsátott a vidékre – a lakók is észrevették, hogy ez nem egyszerű vihar, hiszen egy súlyos, fekete tömeg csapódott az egyik dombnak, és úgy levágta a tetejét, ahogy a kenyér sarkát szokás leszelni. Ebből már értettek a közelben lakók, és soha többé nem viszálykodtak egymással. A dombtetőn pedig – a becsapódás következtében – létrejött egy furcsa tó. Könnycsepp alakja miatt sokan Isten könnyének tartják, amelyet az emberi gonoszság miatt érzett szomorúságában hullatott. Egy tudományos elmélet szerint valójában meteoritok csapódhattak a domboldalba, s az így keletkezett kráterben jött létre az Isten tava. Orbán Balázs azt írja róla, hogy „1852-ben sept. 4-én délutáni 5 és 6 óra között felhőtlen derült égnél egy iszonyú menydörgés hallatszott, mit szakadozott csattanások követtek, s a feketei biró (a bándi Vaszilui Tyifor), ki éppen a tavon csónakkal halászott, egy nagy tüzes tömeget látott a tóba oly rohamos sebességgel zuhanni, hogy annak vize ölnyire felcsapott, sőt az egész tó felülete hullámzásba jött; ugyanekkor a tó körül is több ily tüzes tömeg hullott le.” Minden bizonnyal egy meteorit becsapódását olvashatjuk ki e leírásból, amit az is bizonyít, hogy a helybélieknek mintegy hatvan követ sikerült összegyűjteniük. A néphagyomány a továbbiakban azt említi, hogy a tó vize néha nagy hullámokat vet, s a hiedelem szerint ilyenkor a közelben valaki rosszat tesz, és felbőszíti a Jóistent. Egy másik monda szerint a tó egy öreg gazdát ökröstől, szekerestől elnyelt, mert káromkodott a tó partján, amiért az ökrei nem akartak inni a zavaros vízből. Ha megszemlélnénk az Isten tavát, Mezőbánd és Gerebenes között, Drekulyatelepnél kell letérnünk a műútról, ahonnan egy földút vezet tovább, a magaslatra. A dombra kiérve az elénk terülő látvány festői: a tó vize egyenletes, környezete lenyűgöző. Rosszat tenni vagy beszélni – a keletkezés körülményeit ismerve – nem ajánlatos a tó közelében, ám elgyönyörködhetünk azon, hogy a Mindenható haragjában is milyen csodálatos alkotásokat hoz létre.
Bővebben
Isten csapása - Mezőkölpény
A Mezőség egyik legszebb kis települése a Nagyerdő mellett fekszik. Orbán Balázs úgy jellemzi, „olyan szép hegykebelben fekszik e falu, mely mindenkire, de főként a havas szülöttére kellemes benyomást fog tenni: a falut minden oldalról szép, lombdús erdők környezik, melyek a használt Nagyerdő elnevezést méltán kiérdemlik, lévén kétségtelenül a Mezőségnek legnagyobb és legszebb erdősége”. A település melletti szakadékról azt tartja a nép, hogy isteni csapás nyomán keletkezett, amely egy juhászra sújtott le. A juhász ugyanis mások földjén legeltette juhait egy hosszú esőzés alatt, amíg a gazdák az állataikat karámban, istállókban tartották. Látta ezt a Jóisten, és megbüntette a juhászt: a nyáj alatt a föld beszakadt, a pásztor és a juhok pedig a mélység áldozatai lettek. A monda szerint ma is ott vannak a mezőkölpényi szakadék mélyén. A falu Marosvásárhelytől északnyugati irányban, csupán 14 kilométerre fekszik, a Korhány hegyének tőszomszédságában. A turisták számára is könnyen megközelíthető. Közigazgatásilag az alig tíz kilométerre lévő Mezőcsáváshoz tartozik. A Komlód völgyéhez közel található, erdők, mezők, festői dombok és egy kis tó teszi még szebbé a helyet. A falu melletti magaslatokról szép kilátás nyílik a környékre – egyiken, a Borsos-hegyen több évszázadal ezelőtt vár állt, a hagyomány szerint a Vérpad nevű helyen csata zajlott a vár birtoklásáért. A hegy neve arra utal, hogy Borsos Tamás, Bethlen Gábor fejedelem megbecsült diplomatája – ő építtette a marosvásárhelyi várat – birtokolta ezt a helyet. Kölpényben a székely főnemesi Kuun családnak is volt udvarháza, amelyet azonban 1912-ben lebontottak. A közeli Bocsok erdőt a történelmi adatok szerint maga Bocskai István fejedelem adományozta 1605-ben az edelényi csatában kitűnt tizenegy kölpényi harcosnak, az erről szóló levelet azonban nem Kölpényben, hanem a gyulafehérvári káptalan levéltárában őrzik. Kölpény középkori temploma ma is áll, ez a település egyik látványossága: a kis templom terméskőből épült, 1708-ban végeztek rajta nagyobb átalakításokat, mellette egy fatorony látható. A középkorban teljes egészében katolikus lakosság a reformációt követően unitárius lett, majd visszatért a református valláshoz. A faluban tett látogatás a táncház szerelmesei számára valóságos hazatalálás lehet: a messze földön híres mezőségi néptánc egyik fontos része a kölpényi táncrend, noha a faluban egyre kevesebbektől lehet ezt megtanulni. Mezőkölpény híres szülötte Szabó Teréz táncos, aki 2013 augusztusában vehette át a Népművészet Mestere címet. A falu határain kívül, a környező dombokon is érdemes kalandoznunk: a magaslatok között felfedezhetünk egy kis halastavat, a Kölpényi-tó közepén pedig egy fogadót találunk. A meredek dombok, kis völgyek között barangolva azonban érdemes vigyáznunk, nehogy úgy járjunk, mint a juhait mások földjén legeltető juhász.
Bővebben
Backa várának tündérei - Mezőménes
Erdély közepében, a Mezőségen, festői környezetben fekszik Mezőménes, Marosvásárhelytől mindössze tizenegy kilométerre. Nem csoda, ha e gyönyörű tájon tündérek éltek valaha: a helyiek között apáról-fiúra száll a monda, amely szerint ők birtokolták a ménesi határban magasodó Backa várát. A tündérek békésen éltek a várban, amíg a benépesülő Mezőségen nem épült egyre több templom. A népmonda szerint ugyanis felettébb zavarta őket a harangzúgás, ezért követeket küldtek Mezőménesre, győzzék meg az embereket arról, hogy ne harangozzak, a tornyot pedig bontsák le. A falubeliek hallani sem akartak erről, s a tiltakozás a tündérek számára felért egy hadüzenettel: bosszúból lerombolták a Mezőség összes templomát. Hanem egyszer Backa várának népe került bajba: a vizük elapadt, és kénytelenek voltak segítséget kérni az emberektől, ám azok válaszra sem méltatták a tündéreket. A szomjúság Backa várának kiürítéséhez vezetett, s a vár népe még a környéket is elhagyta. Ez a mondabeli vidék ma már más látványosságokról híres, például a mezőménesi egészség- és életmódközpontról, illetve az azt körülvevő erdőkről, mezőkről, a jó levegőről, a bő vizű gyógyforrásokról, illetve a település református templomáról. A hagyomány szerint a tatárjárás előtt a kis falu nem a mai helyén, hanem a közeli Sárháló-patak mellett húzódott, akkoriban még Nagyménesnek hívták. A tatárok feldúlták Nagyménest, annak megmaradt lakói 1666 után költöztek Mezőménes mai helyére. A jelenlegi kis falu a Bocsok-dombnál, egy kis völgykatlanban fekszik. A környék ideális lovaglóterep – a település neve is arra utal, hogy egykor lovakat tenyészthettek errefelé. Ha nagy szerencsénk van, lovaglás közben, a falu határában talán manapság is megpillanthatunk egy víz után kutató tündért – ám mindig jusson eszünkbe, hogy bár ezek a teremtmények egykor templomokat romboltak, mégsem mindegyikük gonosz.
Bővebben
Záhkő vára - Mezőzáh, Bod
A helységről fennmaradt népmondák szerint a mai Mezőzáh közelében, egy hegy tetején állt Záhkő vára, amelyben egy Záh nevű nagyúr lakott fiával, Boddal. Apa és fia gyakran vadászott együtt. Az egyik vadászat alkalmával Bod lemaradt a többiektől, és egy szerencsés véletlen folytán megismerkedett az erdőpásztor tündérszép leányával. Azon nyomban beleszeretett. Apja azonban hallani sem akart arról, hogy fia rangon alul házasodjon, ezért a fiatalok megszöktek, és egy erdei házban rejtőztek el. Záh nemcsak, hogy utánuk ment, de dühében kardjával lesújtott a szerelmesekre. Nemsokára keservesen megbánta tettét, és megátkozta saját magát – a bűvös szavak következtében a vár összeomlott, ő maga pedig a közeli tóban lelte halálát. A Mezőségi-patak partján fekvő kis település legjelentősebb turisztikai látványossága az Ugron-kastély, amelyet 1909 és 1911 között báró Ugron István, az Osztrák–Magyar Monarchia diplomatája, az Országos Magyar Párt elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka építtetett. Mezőzáh település és a környező erdők, mezők a századok során olyan erdélyi arisztokraták birtokában voltak, mint az Ugron, Aczél, Bethlen, Bánffy, Csontos és Wass családok. A középkori francia mintára épült kastélyt egyfajta számmisztika jellemzi: négy tornya (ez az évszakokra utal), tizenkét bejárata (a hónapok száma), négy terasza (egy hónap négy hétből áll) és ötvenkét helyisége van (egy év ennyi hétből áll). Ezek után nem meglepő, hogy az épületnek éppen 365 ablaka van – így az építtető az év minden napján más és más ablakon nézhetett ki. A kastély építtetéséhez is kapcsolódik egy történet: Ugron báró hercegi fogadtatásban akarta részesíteni szerelmét, az orosz hercegkisasszonyt, ezért engedélyt kért Ferenc József császártól, hogy a vonatállomástól a kastélyig aranypénzzel rakhassa ki az utat. A császár azonban csakis azzal a feltétellel egyezett bele, ha a pénzérméket élükre állítják, hogy senki se léphessen az arcképére. Így ment füstbe Ugron terve – tény az is, hogy családot nem alapított, utódja nem született, s visszavonultan élt kastélyában 1948-ban bekövetkezett haláláig. Ezt követően a kastélyt államosították. Az impozáns épület az évtizedek során volt tüdőszanatórium és árvaház is – jelenleg szabadon látogatható a turisták számára. Az egykor szebb napokat is megért épület teljes felújítása egyelőre nem kezdődött el. Remélhetőleg az Ugron-kastély nem jut Záhkő várának sorsára, sőt, néhány év múlva hajdani pompájában csodálhatják meg a látogatók.
Bővebben