Természetjárás

Természetjárás

Nyugati sétány - Szováta

A nyugati turista sétány szerepe, hogy összekösse a Medve-tavat a város északi részén létrehozott turisztikai résszel. A sétány a Medve-tó partjától indul, felkapaszkodik a védett terület határán lévő erdő borította dombokra, ahol keresztezi az Ifjúsági-tó felé vezető erdei utat. Útja enyhén meredeken ível, áthalad egy kilátó mellett, érinti a sóhegy víznyelőit és a szirt szélén elér a nyugati völgybe tekintő kilátó helyre, ahonnan a város északi része is látszik. A sétány a Kilátótorny épületével végződik.

Bővebben

A Só útja - Szováta

A só öko-tanösvénye a tavak, sóhegyek és vízi élővilág értékeinek bemutatása céljából jött létre.

Bővebben

Vörös tó sétány - Szováta

A Vörös- és Zöld tavak sétánya a Medve-tó partjáról indul, követi a két tó kiépített körvonalát és a Sóhegy lábánál elhelyezkedő pihenőhelynél végződik. A tavakat közvetlenül nem lehet megközelíteni, a Sóhegy megvédése érdekében pedig fából készült védő karzatot helyeztek elébe. Az 1981–1986 között kitermelésre kerülő vörös és zöld tavak gyógyiszapja ezen időszak végén a tavak „regenerációs célú megőrzési” állapotába került (a hatályban lévő rendelkezés addig lesz érvényes, amíg az Ásványi Erőforrások Nemzeti Ügynöksége másként nem rendelkezik). Mivel a látogatók nem tartották be a fürdési / iszap kitermelési tilalmakat, a tavak köré védőkerítést helyeztek.

Bővebben

Medve tó sétány - Szováta

A Medve-tó a természetvédelmi terület legértékesebb eleme, és Szovátafürdő egyes számú turisztikai attrakciója. A köréje épített sétány 1085 m hosszú. A sétány egyik vége a tó dél-keleti részén található, a fürdőtelep központi parkjának szomszédságában. Másik vége a tó keleti részén, a strand bejáratánál. A Medve-tó körül haladó fő sétány mentén 8 különböző funkciójú pont van berendezve: pihenőhely, információs pont, illemhely. Az 1, 2, 4, 6, 7 és 8-as pontok egyszerű, hídjáratos berendezések, padokkal. Az 1-es pont a fő járat a tó partján. A 4-es pontban gyönyörű kilátás nyílik a tó és a fürdőtelep felé, itt található a Só tanösvény és a nyugati sétány kiindulópontja. A 7-es pont a Tivoli sétány déli szélén helyezkedik el. A 3-as pont egy különleges hely, ez a Medve- és Mogyorósi tavak közötti terület. Itt található információs pont, a védett terület adminisztrálásához szükséges raktár együttes, pihenőhelyek és egyebek. Az 5-ös pont a Zöld-, Vörös- és Piroska-tavak megközelítési helye, és ugyanitt található egy fedett pihenőhely is. 

Bővebben

Öko-pedagógiai sétány - Szováta

A Medve-tanösvény a Medve-tó partjáról indul, körbe vezet a Piroska-tó körül, áthalad a hegytetőn és a lombhullató erdő víznyelőin, és a Tivoli patak völgyének nyugati részén visszakanyarodik a Medve-tóhoz. A tanösvény nyomvonala, maga az ösvény nincs kiépítve. A nehezen átjárható részeken olyan elemek vannak elhelyezve, amelyek segítik a hely átjárhatóságát és felfedezését (karzatos lépcsők, pihenő pontok, fedett kilátó, erdei iskola). 

Bővebben

Tivoli turisztikai sétány - Szováta

A Tivoli turista sétány (I.) hozzávetőleg 330 m hosszú. A Medve-tó partján kezdődik, felkapaszkodik az első, lépcsővel kiépített meredekre, amely után a pihenőhelyen Y alakban ágazik szét, majd két különböző útvonalon jut el az aszfaltozott úthoz. A keleti ág áthalad egy különleges építésű hídon egy gát fölött, majd lépcsőkön jut el a forgalmi útig, ahol egy szakaszon visszatér a déli út mentén. Az északi ág áthalad egy kis hídon egy szakadék fölött, folyamatosan emelkedik és elér egy keleti lejtőig, amelyen szinte horizontálisan megy át. Ezt követően elérkezik a forgalmi útig, annak mentén folytatódik, az utca túloldalán. A Tivoli turista sétány (II.) hozzávetőleg 255 m hosszú, a Tivoli hoteltől indul és észak felé halad az Ifjúsági-tó felé vezető forgalmi út keleti részén. 

Bővebben

Via Mariae - a Mária út

A Mária út egy olyan turista- és zarándokút, amely összeköti Közép-Európa Szent Szűznek szentelt kegyhelyeit és az útvonal mentén található kulturális látnivalókat. A Mária Út átszeli Európa keleti részét, nyugat-keleti irányban Mariazell, Máriapócs, Füzesmikola és Csíksomlyó, észak-déli irányban pedig Czestochowa, Budapest és Medjugorje között halad, keresztet rajzolva Közép-Európa térképén, ahol a Szűzanya kultusza évszázados hagyománnyá vált. A Mariazell – Csíksomlyó útvonal 1400 km hosszú, és 60 nap alatt gyalogosan bejárható. A Mária-út Maros megyei szakasza 100 km hosszú, Nagysármás, Mezőmadaras, Marosvásárhely, Marosszentgyörgy, Jobbágyfalva és Sóvárad településeket köti össze, és 4 nap alatt teljesíthető. Az útvonal karbantartásáról és rendezéséről a marosvásárhelyi Erdélyi Kárpát Egyesület gondoskodik.

Bővebben

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay