Legends

Lőrinc barát legendája - Szászrégen

Lőrinc barát legendája - Szászrégen
A Maros partján fekvő Szászrégen a megye második legnagyobb települése Marosvásárhely, a megyeszékhely után. Legrégebbi és legfontosabb látnivalója az evangélikus templom, amelyhez több hiedelem is kötődik. 
 
Az egyik legenda szerint a templomot eredetileg egy Lőrinc nevű szerzetes építtette – gazdag volt, és azt hitte, hogy miután befejezi a templom építtetését, marad akkora vagyona, amelyből gond nélkül élhet élete végéig. Az építkezés azonban annyira felemésztette tartalékait, hogy óriási vagyonából mindössze egy tojás maradt – Lőrinc ezt is megette, és azonnal meghalt. Tény, hogy a templom délnyugati oldalán, a Szent Lőrinc kápolna falán látható egy torzó, amely állítólag Szent Lőrincet ábrázolja. 
 
Egy másik hagyomány szerint a templom egyik faragott kőlépcsője alatt nagy mennyiségű kincs van elrejtve, arra az esetre, ha a templom elpusztulna: abból újjá lehetne építeni az istenházát. 
 
A feltehetően Szent László király idejében alapított város temploma valójában a 13. században épült fel. Szászrégen szimbóluma: kiállta az évszázadok viharait, 1708-ban és 1848-ban tűzvész pusztította, ezek után az eredeti épületet módosítva építették újjá az ódon lutheránus templomot. Ami a művészettörténeti–építészeti érdekességeket illeti, az evangélikus templomban fennmaradt egy korai gótikus ablak emberfejeket formázó domborművekkel, amelyek az első építtetőnek tartott Bánffy Tamás kegyurat és feleségét ábrázolhatják. Ezeken kívül az építészeti ritkaságok közé sorolható a szentélyben lévő ülőfülke és a sekrestye ajtaja fölötti címer is, amelyet sokáig a város címereként használtak. 
 
Szászrégenben nem csak ez a templom tartozik a legfontosabb látnivalók közé, habár kétségkívül ez a legismertebb. A valamikori önálló település, Magyarrégen református temploma ugyancsak a 13. században, a római katolikus úrháza pedig 1781-ben épült. Az itteni szoborpark a magyar történelem és kultúra jelentős személyiségeinek állít emléket. 
 
Magyarrégenben 1744-ben görögkatolikus templom is épült – ma az ortodoxok használják, akárcsak a szászrégeni görögkatolikus templomot, amelyet 1813-ban fejeztek be. 
 
Utcái 1848-ig a többi középkori erdélyi városéhoz hasonlóan keskenyek, kanyargósak voltak. Abban az évben viszont a város arculatát „átszabták”. Régenben híres néprajzi múzeum működik az 1960-as évek óta, ugyanakkor nagyon nagy hagyománya van a hangszerkészítésnek. Szászrégent a hegedűk városának is nevezik: a Hora hangszerüzemet 1951-ben Roman Boianciuc hangszerkészítő mester alapította. 
 
Ha Szászrégenbe látogatunk, a főtér csinos éttermeiben bátran rendeljünk helyi specialitásokat – akár tojást is, mert biztosak lehetünk benne, hogy nem járunk úgy, mint a legendabeli Lőrinc barát. 

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay