Fatemplom - Szászrégen

A szászrégeni fatemplomot Petru Maior templomaként is ismerik, egyedüli román műemlék a városban, amely nemzeti értékkel bír és amelyet a Műemlék Lajstromba iktattak. A kis fatemplom történetét leginkább a szóbeszédből ismerjük: állítólag maakedón kereskedők kezdeményezésére került ide Moldvából.  Más feltételezés szerint viszont a románok építették a makedónok kezdeményezésére a 18. század első felében. A moldvai hatást leginkább a templom alaprajza őrzi, amely nem más mint egy kereszt három mellékhajóval. 1760-ban készítették az ikonosztázt, amelynek királyi kapuját 6 medál díszíti dekoratív környezetben. Ennek egy szőlőfürt a jelképe. A királyi szentképeket temperával festették, ezek két festő kezeművét őrzik. A Szűzanya a Kisdeddel és Deisis Toader Zugrav alkotásai, amelyek 1747-ből származnak, míg Szent Miklós és Szent Mihály Arkangyal képeit 1744-ben készitik. A főoltári festményt Toader Popvici Zugrav készítette. 1791-ben Petru Maior kezdeményezésére a templomot tornáccal és haranglábbal egészítik ki. A templom nyugati részéhez hozzáadott tornác miatt le kellett mondani a déli oldalú bejáratot. 1857-ben újabb javítási munkálatok következtében újjáépítik a főoltárt és 6 - angyalokkal díszített - pilasztert építenek hozzá. A Rómával Egyesült Görög-katolikus egyház felszámolása után, 1948-1984 között a templom elhagyatottá válik, majd ezek után 1995-ig újra megnyitja kapuit.

A közelben...

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay