Evangélikus templom - Szászrégen

Szászrégent az első írásos emlékek 1228-ban említik Regun néven. A 12. században a még gyéren lakott települést rajnai német telepesekkel népesítik be, akik nem csak otthonra találtak itt, de szorgalmukkal, tudásukkal fellendítették a település gazdasági és társadalmi életét. 
Az evangélikus templomról azt tartják, hogy a város legrégebbi építménye, amely 1330-ban épült. Erről a középkori Erdély legrégebbi latin nagybetűs felirata tanúskodik. A 15. és 18. századokban számos átalakításon esett át, de mindaz a szépségét nem károsította. 
Az építészeti remekmű olyan értékes részlettel bír mint a gótikus ablak árkádjának levéldíszítése, amely 1400-ból származik és Erdélyszerte egyedi alkotásnak számít. A gótikus templom Mária tiszteletére épült, ami a szerkezetét illeti háromhajós bazilika, a főhajóba beugró nyugati toronnyal és sokszögzáródású főszentéllyel. Tornyának első emeletéről egy karzat nyílik a főszentély irányába. 
Szászrégen bíráskodási jogáról a 47 méter magas templomtorony és 4 kisebb fiatorony tudósít. A templom orgonáját hangversenyeken szólaltatják meg a rendszeresen ott koncertező hazai, illetve nemzetközi hírű orgonaművészek.  Az evangélikus templom ma Szászrégen jelképévé vált.

Virtuális séta - mintha ott lennél

A közelben...

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay