Történelmi séta Szászkézden

Séták / Történelmi séta Szászkézden

Ne rohanjunk át Szászkézden, ha Maros megyéből Brassó irányában autóval utazunk. A falu legjelentősebb látványossága a főút mentén álló evangélikus templom és annak óratornya. A templomot egy 13. századi háromhajós románkori bazilika alapjaira építették 1493-1525. között. A csarnoktemplom mellett áll az eredetileg bástyának tervezett torony, amelynek sisakja nem véletlenül hasonlít a segesvári óratoronyéhoz, a középkorban ugyanis Szászkézd Segesvárral rivalizált a környék vezető városainak címeréért. A falu feletti hegy tetején egy tekintélyes vár romjai láthatók. A 14-15. század fordulóján építették a meg-megújuló török támadások kivédésére. Ostromáról nem maradtak fenn adatok és kevés az a történelmi esemény is, amely hozzá fűződik. A 15. században épült a Kapu-, az Iskola- és a Fejedelem-torony, majd a 17. századig újabb tornyokat kapott: Paptorony, Lőportorony, Őrtorony, amelyek közül ez utóbbi ma már nincs meg. Szükség esetén a falak közé menekült  annak a hét falunak a lakossága, amely – feltételezhetően – közös erőfeszítéssel építette meg a várat. 
Jelenleg A kategóriás műemlékké nyilvánították és felkerült az UNESCO Világörökség listájára, akárcsak a templom. 
A séta időtartama hozzávetőlegesen 2 óra. 
5. Consequatur aut perferendis Map pin

1. Szászkézdi erődtemplom

2. Szászkézdi erődtemplom tornya

3. Szászkézdi Parasztvár

A közelben...

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay