Hegyi templom - Segesvár

A segesvári várban, ha az 1642-ben épült fedett falépcsőn a Várhegyre, vagy ahogy még mondják, az Iskolahegyre felkapaszkodunk, a 17. században épült szász iskola mellett kanyarog az út a Várhegy legmagasabb pontjára, ahol Erdély gótikus építészetének egyik remekmívű evangélikus temploma áll. A szászok Bergkirchének, azaz hegyi templomnak nevezik. Az eredetileg külön fallal védett templomot egy 12. századi román stílusú kápolna helyén kezdték építeni 1350-ben, majd 1429-1488 között átépítették. Az építkezés utolsó szakaszának vezetője a felső-ausztriai Jakob Kendlinger mester volt. 1838-ban állították helyre a korábbi földrengés okozta károkat. 
 
A templom épületében igen jelentős számú gótikus építészeti elem található:  hosszanti kar, csúcsíves boltozat, boltíves ablakok, előkovácsolt kőhomlokzat, a külső falakat tartó gátpillérek, a kapuzat díszes keretezése. A külső részen a karzat dél-keleti oldalán szobrok is láthatók, amelyek egykor egy nagyobb jelenet részei lehettek. Ritka értéküket emeli az a tény, hogy Erdélyben csekély számban maradtak fenn gótikus szobrok. 
A vártemplom alatt, a falakon kívül van a segesvári evangélikus temető, ahol több neves szász személyiség alussza örök álmát. 

A közelben...

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay