Legends

Vityál vára - Nyárádremete

Vityál vára - Nyárádremete
A Felső-Nyárád mente legnagyobb településének történetét nemcsak a Bekecs-tetőn vívott első világháborús csaták, hanem Vityál vára és az ahhoz kapcsolódó mondák is izgalmassá teszik. Nyárádremetéhez több kis falu is tartozik, a település lakói évszázadok óta erdő- és kőkitermelésből, földművelésből és állattenyésztésből élnek. Az itteni erdőkben sétálva még ma is vármaradványokat fedezhetünk fel, amelyek valószínűleg a népvándorlások korából maradtak fenn. Létezésük igazolja, hogy a település igen jelentős múlttal büszkélkedhet. 

Vityál vára egyike lehetett ezeknek az erődítményeknek. Nyomai, maradványai ma is fellelhetők. Orbán Balázs azt írja róla, „e vár idomát nem elfogadott műalak, hanem a hegy fennlapjának idomzata határozta meg, s miként a hegy lapályos teteje, úgy a vár is körített szögletekkel bíró négyszög alakú volt; a még ölnyi magasságban fennálló várfalak 246 lépés kerületűek. E falak négyláb szélesek, válogatott trachyt-darabokból forró mésszel oly szilárdon épültek, hogy még most is bonthatatlan tömörségben dacolnak az idő romoló hatalmával…” Az erőd a régészek szerint egy bronzkori vár alapjaira épült a középkorban, s valószínűsíthető, hogy a tatárok betörései alatt mentsvárként használták az itteniek. 

A néphagyomány szerint a várat nem is a nyárádremeteiek, hanem tündérek építették, akik a jól végzett munkát három napon és három éjszakán át tartó mulatsággal koronázták meg. A harmadik éjszakán azonban vihar kerekedett, az épületbe villám csapott, a tündérvár pedig leégett. A csodálatos lények bánatukban elhagyták a romokat, de a nép számos hiedelmet fűzött köré. Sokan úgy vélték, a vár alatt kincsek rejtőznek, ám a régi emberek szerint eddig mindössze egyvalamit talált egy szerencsés kincsvadász, Pop Petru bá’: egy hatalmas kulcsot, amelyből patkót készíttetett a lovának. 

Nyárádremete egyik igen érdekes látnivalója az 1808 és 1812 között épült római katolikus templom feszülete, amely a 14. században készülhetett, és az egyik leghíresebb ilyen emlék Erdélyben. Ha erre járunk, érdemes felkapaszkodnunk a Bekecs-tetőre, amelyről festői kilátás nyílik a a Déli-Kárpátokra és a Görgényi-havasokra. A közeli Vármező halastavaival és hőlégballon-fesztiváljával kecsegteti a látogatót. Az épített örökség, illetve a hitélet iránt érdeklődők számára a közeli mikházi templom és kolostor nyújt lelki feltöltődést: ez a csíksomlyói után az erdélyi ferencesesek második legismertebb építménye, a templom a 17. századi későreneszánsz korában épült. 
A turisták Mikházán a méltán híres Csűrszínházba is ellátogathatnak, amelyben rendszeresen tartanak különböző zenés–táncos mulatságokat. Ha a Vityál várát felhagyó tündérekkel már nem is mulathatunk, bizonyára ma is akadnak a községben tündéri szépségű és éppoly víg kedélyű fiatalok. 

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay