Rákoczi-Bornemisza-kastély Görgényszentimre

Rákóczi-Bornemisza kastély - Görgényszentimre

Szászrégentől 13 kilométerre, Görgényszentimre központjában, a Várhegy lábánál található a Rákóczi-Bornemisza kastély. Története I. Rákóczi György (1593-1648) idejében kezdődik, aki egy jól megközelíthető lakhelyet építtetett, hogy a Görgényi havasokban szervezett vadászatok idejére legyen hol megszállnia. A késő reneszánsz stílusú kastélyban még erdélyi országgyűlést is tartottak (1662-ben). Később évtizedekig üresen állt, majd 1717-ben Bornemisza János a császártól 99 évre elzálogosította. A korábbi vár köveit felhasználva, barokk stílusban újíttatta fel és bővíttette ki. Ebből az időszakból származik az óratorony, vagy az ellipszis alakú házi kápolna is. Rudolf  trónörökös, aki 1881-ben kapta meg a kastélyt, tovább bővítette, gyarapította azt. Az öngyilkosságát követően, 1893-ban a magyar állam erdészeti iskolát létesített a kastélyban, ahol 30-50 diák is tanult évente. Az iskola számára 1970-ben új épületet építettek, majd fokozatosan kiköltöztették onnan a tanintézményt.

Ma a Rákóczi-Bornemisza kastélyt a Maros megyei önkormányzat tartja fenn és a Maros Megyei Múzeum gondozásában működik. Rendszeres kulturális rendezvények helyszíne, nyílt napokat, kerekasztal-beszélgetéseket, kiállításokat, múzeumpedagógiai műhelyeket szerveznek, a látogatók ilyenkor megismerkedhetnek a vadászkastély történelmével is. 

A főépület mögött elterülő dendrológiai park elődjét még I. Rákóczi György alapította, majd a 19. században a Bornemisza család bővítette, gazdagította. A parkban több mint 350 ritka faféleség létezik, közülük több mint 100 külföldről származó egzotikus fajta. A kastélypark ideális hely a kikapcsolódásra és a botanikus kertek rajongóinak lehetőséget kínál növénytani ismereteik bővítésére. 

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay