Kemény kastély - Marosvécs

Marosvásárhelytől 38 km-re, Szászrégentől 11 km-re, Déda irányában található.

A létesítmény háromszáz éven át a Kemény család tulajdonát képezte. A kétszintes, négy sarkán bástyákkal ellátott épület mai formáját az 1537 és 1557 közötti átépítés során kapta és 1818-ban nyerte el késő barokk megjelenését, amelyet a mai napig hűen tükröz. Az épület jelentős kulturális szerepet játszott a két világháború közötti időszakban. Báró Kemény János kezdeményezésére 1926-ban Marosvécsen megalakul a Helikoni közösség, amely az erdélyi írók és költők szabad íróközössége volt és amelynek tagjai névre szóló meghívás alapján, 1926 és 1944 között évente egyszer összeültek. A parkban, a tölgyfák árnyékában található a Kemény család és Wass Albert író sírhelye.
A második világháború nem okozott nagy károkat a kastélyban, de miután a család elhagyta a birtokot, a lakosság teljesen tönkretette az épületet, majd 1949 után súlyos értelmi fogyatékossággal rendelkező gyermekek számára fenntartott elmegyógyintézet lett.
 2014-ben a kastély visszakerült a Kemény család tulajdonába és jelenleg látogatható.

Az idegenvezetés előzetes bejelentkezéshez kötött!

Nyitvatartás (áprilistől - októberig):
kedd – péntek 10.00 – 17.00
szombat – vasárnap 9.00 – 18.00
Hétfőn zárva.


Elérhetőség: +4 0741 225 141
Cím: Marosvécs, Kastély utca 215.
Web: www.marosvecs.com 
Facebook: https://www.facebook.com/MarosvecsiKemenyVarkastely

Virtuális séta - mintha ott lennél

A közelben...

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay