Séták

Séták

Történelmi séta Szászrégenben

Történelmi séta Szászrégenben

Ha Szászrégenbe érkezünk, az első, ami azonnal megragadja tekintetünket, az a középkorban épített szász evangélikus templom. Szászrégent az első írásos emlékek 1228-ban említik Regun néven. A 12. században rajnai német telepesekkel népesítik be a várost, akik nem csak otthont építenek maguknak, de fellendítik a település gazdasági és társadalmi életét is. Az evangélikus templomról azt tartják, hogy a város legrégebbi építménye, amely 1330-ban épült. Erről a középkori Erdély legrégebbi latin nagybetűs felirata tanúskodik. A 15. és 18. századokban számos átalakításon esett át, de mindez a szépségén mit sem változtatott. A templomban, ha úgy időzítjük látogatásunkat, egy orgonakoncertet is meghallgathatunk, hiszen számos orgonaművész szokott itt hangversenyt adni. A téren Baróthi Ádám Hegedűk című alkotása látható. A Szászrégenben élő képzőművész a hegedűkészítők előtt tisztelgett a művével, hiszen a város a hangszerkeszítéséről is ismert. Főterén, amelynek struktúrája őrzi még a szászok építkezési szokásait, a címeres kutat érdemes megtekinteni, illetve, a néprajzi múzeumában is érdekes kiállítások láthatók a vidék népviseleteiről, népszokásairól. Szászrégen többnemzetiségű város volt, a szászok mellett magyarok, románok és zsidók éltek, valamennyiüknek saját temploma volt. A református templom, a római katolikus templom, a régi fatemplom és az egykori zsinagóga épülete őrzi és jelzi a sokszínűséget. Szászok ma már egyre kevesebben élnek a városban, a zsidó közösség teljesen eltűnt, a magyarok is kisebbséget alkotnak a többségi románok mellett. Ennek ellenére kulturális életük gazdag, civil szervezetek működnek a városban, amelyek irodalmi esteket, könyvbemutatókat, képzőművészeti kiállításokat szerveznek, elismert előadókat látnak vendégül a tudomány, a művészet területéről. 

Bővebben

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay