Égerfás tó - Vármező

Általános leírás

A Felső-Nyárád mentén, Marosvásárhelytől 45 kilométerre, Szovátától 18 kilométerre található Vármező, amely leginkább a pisztrángjáról vált ismertté. Itt szervezik ősszel a hőlégballon-fesztivált, amely nemzetközi hírnévnek örvend. A pisztráng mellett az áfonyás palacsintája is népszerű a helyi konyhának. A gasztronómiai élmények mellett a horgászásra is lehetőség van az erre a célra létrehozott halastavakban.

Aki még ennél is többre vágyik, az jelentkezhet a "szafari-túrára". Helyi vállalkozó szervezi második világháborús terepjárókkal, illetve teherautókkal, annak függvényében, hogy hányan szeretnének részt venni a rövidebb és könnyebb, illetve a hosszabb és nehezebb túrák valamelyikén.  Az idegenvezető a környéket bemutatva elmeséli az egykoron ott magasló vár történetét, az erdők és mezők sajátosságait, az állat- és növényvilágot, ahogy a helyhez fűződő legendákat is.  
 
A Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon autóbusszal juthatunk el Vármezőre. A busz, ha időben szólunk a vezetőjének, Nyárádremete után balra kanyarodik, Vármező ugyanis zsákfalu. Szovátáról a keskeny vágányon közlekedő nosztalgia vonattal is megközelíthető. A gőzmozdony húzta, két vagonos szerelvény nyaranta nagyon népszerű. 

Vármezőn érdemes elgyalogolni az Égerfás-tóig. Ha a falu központjából indulunk a piros pont jelzéseket kövessük, amíg elérjük a Kis- és Nagy Nyárád összefolyását. A Nagyág mellett haladjunk tovább a hídig, amelyen nem kell átkelni, hanem továbbmenve felérünk a hegyre, ahonnan nemsokára megpillantjuk a tavat. Ez egy igen érdekes tó, talán a Gyilkos-tóra emlékeztet első pillanatban,  de annál jóval kisebb, csak hasonlóképpen fatörzsek állnak ki a vízből. Égerfák ezek, némelyek még ágakat is eresztettek, zöldellnek is. 

A közelben...

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay